Főoldal
Projekt általános bemutatása

Általános bemutatás

A Víz Keretirányelv végrehajtásának elősegítése II. fázis című, 2004-016-689-02-03 sorszámú projekt EU támogatás segítségével, a KvVM Fejlesztési Igazgatósága irányításával valósul meg. A kidolgozó az ÖKO zRt. által vezetett konzorcium (tagjai: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék; VTK Innosystem Víz-, Természet- és Környezetvédelmi Kft.; ARCADIS Euroconsult BV).

A projekt célja a Víz Keretirányelv gyakorlati alkalmazása és végrehajtásának támogatása Magyarországon, a 2009-ig elkészítendő vízgyűjtő-gazdálkodási tervek műszaki és természettudományos, gazdasági, valamint a társadalom bevonás, PR, informatika területen történő előkészítése, valamint a 2010-ig megvalósítandó teljes költségmegtérülést biztosító árpolitika megalapozása. A konkrét vizsgálatok eredményeit országosan, a tervezés során használható útmutatókba kell foglalni.

tovább >>


Hírek | Események

Vitafórumok a Túr, a Bereg és a Kállay-főfolyás vízgazdálkodási problémáinak megoldására tervezett intézkedésekről

Július 10., 11., 12-én a mintaterületi társadalmi egyeztetés harmadik fordulójában a tervezett intézkedéseket vitattuk meg az érintett érdekcsoportok képviselőivel. Az intézkedések kidolgozásakor a mintaterületen belül három kisebb területet választottunk ki esettanulmány készítésére: a Túr-vízrendszert, a Bereget és a Kállay-főfolyás vízgyűjtőjét. Erre a három területre dolgoztak ki a tervezők különféle intézkedéscsomagokat, melyek az előző fordulóban közösen azonosított problémákra szolgálnak megoldási javaslatokkal. A kiküldött konzultációs anyagot három helyszínen, – Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban és Nagykállón – vitattuk meg a meghívott érdekcsoportokkal.

tovább >>


Társadalmi egyeztető fórumok a vízgazdálkodási problémákról

2007. április 24, 25 és 26-án egyeztető fórumokat tartottunk a mintaterületen érintett érdekcsoportok számára három helyszínen: Fehérgyarmaton, Nyíregyházán és Kisvárdán. A fórumok keretében a vízgazdálkodásban, illetve a természet- és környezetvédelemben érintett szervezetek és települések képviselői vitatták meg a kiküldött konzultációs anyag alapján a Tisza Tiszabercel feletti szakasza, a Kállay-főfolyás, a Bereg, a Rétköz és a Szatmári síkság vízgazdálkodással kapcsolatos problémáit.

tovább >>


Sajtótájékoztató

A Felső-Tisza térségében új típusú vízgazdálkodási tervezés indul, amelynek folyamatában a helyi lakosok aktív részvételére is számítanak. Országunk Európai Uniós kötelezettségnek eleget téve, 2015-ig nagyszabású összefogás szükséges vizeink állapotának megőrzésének, helyreállításának érdekében.

A fenti témában a Víz Keretirányelv végrehajtásának elősegítése, II. fázis projekt következő állomásaként 2007. február 27-én, több mint 20 fő részvételével tartotta meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a FETIKÖVIZIG, az ÉKÖVIZIG és a projektet végrehajtó Konzorcium „A víz életet ad! (Víz)gazdálkodj okosan” című sajtótájékoztatóját. A résztvevő újságírók között megtalálhatóak voltak az elektronikus (online hírportálok, televízió, rádió) és az írott sajtó (napi-, heti-, havilapok, magazinok) munkatársai országos és régiós lefedettségben.

tovább >>


A „Víz keretirányelv” kampánynyitó Sajtótájékoztató

 

2006. december 20-án 30 fő részvételével tartotta meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az ÖKO ZRt. vezette Konzorcium a "A víz életet ad! Vigyázz rá!" elnevezésű társadalmi összefogást megcélzó kampány sajtótájékoztatóját. A kampány a "Víz Keretirányelv végrehajtásának elősegítése II. fázis" című projekt részeként folyik. A megjelent újságírók között megtalálhatóak voltak az elektronikus (online hírportálok, televízió, rádió) és az írott (napi-, heti- és havilapok, laikus, szakmai és gazdasági magazinok) munkatársai országos és régiós lefedettségben.

 

tovább >>


Siófoki értekezlet

2006. november 14-én és 15-én a Víz Keretirányelv (VKI) hazai bevezetésének gyakorlati kérdéseiről tartott egyeztető megbeszélést a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a 12 Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) munkatársai, valamint a projekt szakemberei.

tovább >>


Mintaterületi társadalmi egyeztetés

Harmadik konzultációs anyag

Elkészült a mintaterületi társadalom-bevonás harmadik konzultációs anyaga. A dokumentum az előző szakaszban feltárt vízgazdálkodási problémák megoldására javasolt intézkedéseket mutatja be a Kállay-főfolyás és a Harangodi tározó, a Túr vízrendszer, valamint a Bereg területén.

Konzultációs anyag letöltése >>

Háttér-információk és korábbi anyagok letöltése >>

A harmadik konzultációs anyag véleményezése lezárult. Köszönjük az észrevételeket!

Összefoglaló

A Európai Unió Víz Keretirányelvének lényegéhez tartozik, hogy vízfolyásaink, tavaink, felszín alatti vizeink állapotának javítása érdekében számít az érintett lakosság, illetve a szélesebb társadalom aktív részvételére. Sőt, kötelezően előírja a társadalom bevonását a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés és a megvalósítás folyamataiba.
A jelenleg folyó országos, a Víz Keretirányelv bevezetését segítő projekt keretében két mintaterületen kerül sor széleskörű társadalmi konzultációra: a Felső-Tisza mentén (Tiszabecstől Tiszabercelig) és Nagykálló környékén (a Kállai főfolyás vízgyűjtőjén). Ezen a két területen a lakosság és az érintett csoportok már a kezdetektől bekapcsolódhatnak a mintaprojektben dolgozó műszaki és gazdasági tervezők munkájába. Véleményükkel, hozzászólásaikkal alakíthatják környezetük, vizeik jövőjét.


A mintaterületek térképe>>

Az érintett települések listája>>


Ha Ön lakóhelye vagy munkája révén érintett, illetve érdeklődik a környezete állapota iránt, kérjük, kövesse figyelemmel és kapcsolódjon be az egyeztetési folyamatba!

tovább >>



Víz Keretirányelv bemutatása

Véleményezendő dokumentum a vízgyűjtő-gazdálkodási munkarendjéről:

VGT menetrend

Vizeink védelme, állapotuk javítása − Víz Keretirányelv Az élővizek, főleg az édesvizek használata életünk egyik legfontosabb, ugyanakkor költségekkel is járó eleme. A folyók, patakok, tavak vize nem csak természeti, hanem társadalmi, gazdasági értékeket is hordoz, jövedelemszerzési és költségmegtakarítási lehetőségeket kínál a lakosságnak. Ez az erőforrás azonban nem áll korlátlanul a rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, vagy tájaink meghatározó elemei maradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk a felszíni és felszín alatti vizek megóvásáért, állapotuk javításáért.

tovább >>


 
IMPRESSZUMKONTAKT,INFÓAJÁNLOTT OLDALAKCOPYRIGHT